A New York város építészei társasjáték a Nagy Almába, azaz New York szívébe repít benneteket, hogy részt vehessetek egy ikonikus épület, a Flatiron, azaz a Vasalóház felépítésében. Neked és ellenfelednek fejlesztenetek kell majd a saját vállalataitokat, azaz új kártyákkal bővíteni a játéktáblátokat, hogy így több és egyre erősebb akciókat tudjatok végrehajtani a környező utcákban, a saját játékostáblátokon.
Ezek a jól menedzselt akciók nagyobb bevételt biztosítanak majd számodra, amelyek lehetővé teszik, hogy megépítsd ennek a történelmi felhőkarcolónak tartóoszlopait, és újabb emeleteket húzz fel.
A végső cél az, hogy több győzelmi pontot szerezz, mint az ellenfeled, amit elsősorban az építkezési feladatok végrehajtásával, továbbá a kifogástalan városkép megőrzésével és a New York-i Városház rendeleteinek betartásával érhetsz el.
Amikor a tető is megépül és minden készen áll az ünnepélyes megnyitóra, a játék véget ér. A győzelmet és az elismerést az a játékos szerzi meg ebben a párbajban, aki a legtöbb győzelmi pontot gyűjtötte össze!
Minden aktív termék, ami az áruházban kosárba tehető (és nincs jelezve már a termék nevében is, hogy előrendelés), van készleten, nem kell várnotok a beszerzésére!
Kedves vásárlónk! Sajnos egy e-mail probléma miatt jelenleg hotmail és outlook címekre nem minden esetben mennek ki nektek az értesítések a rendelések sikeres leadásáról, de ettől függetlenül a rendelések nálunk megjelennek, és el tudjuk kezdeni a feldolgozásukat! Kérjük ha bármilyen kérdésetek van, bátran írjatok a webaruhaz@ludicrakft.hu e-mail címre, vagy érdeklődjetek telefonon!